Henri Alleg La question (A vallatás) című műve bombaként robbantotta be 1958-ban a francia közéletet. Egy hónappal megjelenése után betiltották, annak ellenére, hogy több tízezer példányát szó szerint szétkapkodták az első néhány hétben. A kor legnagyobbjai írtak róla, osztották meg újságok hasábjain tartalmát, köztük Jean-Paul Sartre is, aki szerint: „a szerző a lehető legnagyobb árat fizette azért, hogy joga legyen embernek megmaradni.” Henri Alleg tudta, mit kockáztat. Az egykori kommunista ellenálló újságíró, az Alger républicain (Köztársasági Algír) főszerkesztőjeként már az 1950-es évek elejétől jelentetett meg írásokat a francia hadsereg kínzásairól. Az algériai háború kitörését követő évben, 1955-ben újságját betiltják, ő maga pedig illegalitásba vonul. Itt tartóztatják le egy évvel később a francia hadsereg 10. ejtőernyős osztagának tagjai. Fogságának első hónapjában sorozatos kínzásoknak vetik alá, de nem tudják megtörni. Végül átszállítják Algír központi börtönébe, ahonnan hónapokon keresztül csempészi ki ügyvédje segítségével vécépapírra írt vallomását, az elszenvedett kínzások metszően pontos leiratát. Jó állapotban.    

Fiatal, kezdő bíróként Kristóf boldog, úgy érzi, minden tökéletes körülötte, hisz van két gyermeke, szép, okos felesége, hivatása, és az úri középosztályhoz tartozik. Ezt a szinte idillikus állapotot zavarja meg egykori iskolatársa, Greiner Imre orvos váratlan, esti látogatása, akinek másnapi válóperét épp Kristóf tárgyalná. A két férfi éjszakába nyúló párbeszéde Konrád és Henrik találkozására emlékeztet A gyertyák csonkig égnekből. Itt is kiderül, hogy Fazekas Anna, Greiner felesége tíz év múlva sem tudta elfelejteni Kristóffal való első találkozását. S bár csak egy ártatlan séta volt, ez meg a további két-három véletlenszerű találkozás oly mély nyomot hagyott benne, hogy nem tudott tőle soha többé megszabadulni. A perirat tanulmányozásakor Kristófban is élesen előjön az emlék. Önmagát ugyan rég meggyőzte, hogy számára ez csak egy „felületes, mellékes kapcsolat volt”, ám teljesen kitörölnie emlékei közül neki sem sikerült. Ezért is hallgatja végig Imrét, aki elmeséli, mennyire szerette Annát, hogyan változott meg általa az élete, aztán egyszer csak egy hatalmas űr támadt közöttük, amelyet négy évig átlépegetnek, majd Anna elmegy, és a válóper előtti napon tér vissza, hogy elmondja Imrének, már nincs ereje elzárkózni a belső parancsszó elől. Férje megérti, mi csak sejtjük, hogy Kristófot, az első szerelmet nem tudja elfelejteni, A boldogtalan, szerelmes férj Kristófot kérdi, vajon az eltelt évtized alatt ő is álmodott-e Annáról? A rekedt, tompa „igen, többször” szinte meg sem lepi, végleg megbizonyosodik róla, hogy bármennyire szerette is Annát, az álmaiba nem követhette őt. Ott másé volt... Jó állapotban.